Sziasztok!
(Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy a poszttal ellentétben nem vagyok alkoholista és ismerem a határaimat, egyszerűen ez csak egy ilyen hét volt, amit mindenki megért, ha egyetemre kerül.)
Egy igen érdekes héten vagyok túl, aminek két (és fél) nagy eseménye is volt, az egyik az egyetemi, a másik pedig egy állatkerti konferencia. Hogyan is jellemezném ezt a két napot? Egyszerűbb, ha a HÖK elnök szavaival élek, aki az alábbi kérdésre eképpen válaszolt (a káromkodást sípoljátok ki):
- Mi a véleményed az egyetemi napokról?
- Kurva jó! Annyira jó, hogy az már nekem kellemetlen!
Az egész hétfőn kezdődött a szokásos húsvéti locsolkodással. Egyik barátnőm barátja és szobatársa indították a sort, mikor két másfél literes ásványvizes üveggel megjelentek a szobánkban, betereltek minket a fürdőbe, majd jött, aminek jönnie kellett (bónuszként még a csapot is ránk nyitották). Átázva, dideregve, törölközővel becsavarba szobatársaimmal feltekertük a fűtést, youtube-on benyomtunk egy kandalló effektet és Fluor Tomi, illetve SP régi számait énekelgettük (ne kérdezzétek, ezt milyen indíttatásból). Nagyjából egy óra múlva meghallottuk a sikításokat és a vízcsobogást az alsóbb szintekről, innen tudtuk: elkezdődött. Rövidesen ajtóbetörő dörömbölés harsant fel a szobánk előtt, majd nagyjából húsz-huszonöt kolis srác kétliteres üvegekkel és teletöltött vödrökkel rontott be hozzánk. Választásunk nem volt, erkélyre ki, kaptunk egy elhíresült locsolóverset, majd a nyakunkba a komplett Niagarát. Természetesen a víz többségében rohadt hideg volt, ezért nem egészen emberi hangokat is hallattunk, néha-néha pedig megkönnyebbülhettünk, mikor valaki langyos vizet locsolt ránk. Aztán amilyen gyorsan jöttek, el is tűntek, három dolgot hagytak maguk után.
- Három szétázott lányt
- Egy tiszta víz szobát
- Egy barátságos facebook posztot, mert a kavarodásban elfelejtettem lecsapni a laptopom tetején. (És mivel fiúk, kitalálhatjátok, milyen kiírás lehetett.)
Ezt túlélve kedden megkezdődtek a hét többi részét meghatározó egyetemi napok. Ennek az eseménynek egy fő pontja a hétvégi nagy marha választás - minden évfolyamnak + a bioszosoknak is volt egy-egy jelöltje -, ezt előzte meg a héten (meg már egy kicsivel előtte is) a kampányidőszak, plakátok és videók voltak mindenütt, suliban, koliban, facebookon, mindenhol.
Délelőtt/délután még normál tanítási nap volt, este héttől viszont a Margitszigeten beindult az első program, a tanár-diák vízilabda és a vízi vetélkedők az évfolyamok között. Mivel viszonylag sokáig úsztam egyesületben, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy induljak, de aztán eszembe jutott negyedéves barátnőm, aki szintén ugyanott úszott, csak másik edzőnél és országos bajnok is volt, szóval inkább elvetettem az ötletet. Helyette szurkoltunk a diák csapatnak, aztán az évfolyamnak. Annyit ordibáltam, hogy a végére már nem volt semmi hangom, csak valami fura hörgés jött ki a számon. A sima mell- és gyorsváltó mellett kicsit viccesebb, bonyolultabb feladatok voltak, de összességében az évfolyamom nagyon jól teljesített. ^^ Éjfélkor kellett elhagynunk az uszodát, nagyjából egyre értünk haza, utána meg elcsesztük az időt a szobában, ezzel meg is kezdtük a "Hogyan nem aludtunk" hetet.
Szerdán kómásan estem be suliba, az egyik előadást átaludtam, utána volt egy tesink, ahol sikerült kicsinálnom a barátaimat a sajnálatosan meleg Shaun T segítségével - ez volt itt a reklám helye. Négykor volt a megnyitó a dékán által, illetve az egyetemi klubunk átadása is. Volt kaja, pia, nosztalgikus beszéd, Szikora Robi és a Gidák - nem, ez nem vicc! -, az ötven év feletti, őszülő támogatók, gusztustalan botrány, és egy rohadt jól kinéző szórakozáshely. Az egész épület még a múlt században - vagy az az előttiben - épült, a régies stílusát, a téglafalakat, boltíveket megőrizték, de a modern bárpulttal és bútorokkal fiatalságot is csempésztek bele, ráadásul üresen sokkal nagyobbnak is tűnt a hely, mint mikor előző félévben ott voltunk.
Ezután tortaverseny következett, ahol két barátnőm is indult, plusz még páran az évfolyamomból. És te jó ég! Volt egy marhaszív alakú torta, volt két agyas, plusz egy, ami egy marhakoponyát formázott - ez utóbbi lett a győztes, egy évfolyamtársam csinálta, nagyon-nagyon fincsi volt. Mikor sikeresen degeszre zabáltunk magunkat, rohanhattam el, mert erre a hétre sikeresen betettek nekünk egy vizsgát, ráadásul utána még volt egy előadás is. Viszont az előadáson bekaptam egy vicces fejfájást, amitől először sírni kezdtem - nem, nem a boldogságtól és nem is akaratlagosan -, majd realizáltam, hogy így nem biztos, hogy részt kéne vennem a nap utolsó programján, a táncházon (a külföldi hallgatók közül páran tanították be a saját nemzetük néptáncait, plusz ők is megismerkedhettek a magyarral). A koliba indulva arra is rájöttem, hogy az is kétséges, hogy egyben hazajutok, mivel irdatlan módon elkezdtem szédülni, ezért úgy vonszoltam végig magam az utcákon, mint másnapos, falusi Pista bácsi vasárnap reggel, mikor hazaindult a pénteki kocsmatúráról. De! Hazaértem. Aludni ugyan megint nem nagyon tudtam, de az ágyamig legalább időben elértem.
Csütörtökön volt a hét egyik fénypontja, a Nemzetközi Nap, ahol mindenféle ország hagyományos kajáit ettük, plusz néhány szervezet is beszállt a dologba (egy véradással foglalkozó ketchupos dobozokat aggatott fel, amikre ráírták a vércsoportokat, ezekből lehetett vakcinákba tölteni Bloody Maryt, nagyon menő volt). A dékán helyett egy másik prof. volt bent a reggeli előadáson, aki tök rendes volt, mert egy órával hamarabb elengedett minket, tehát megkezdődött a nagy zabálás (és ivás). Ettem nagyon finom török kaját, svéd és német sütit, miközben valahogy mindig a kezembe nyomtak ilyen és olyan nemzetiségű májölő szereket, például karamellás vodkát vagy Sangriát vagy szerb pálinkát. Végül, magamat egyáltalán nem meghazudtolva a magyar standnál kötöttem ki, ahol lángost és lecsót ettem, miközben a volt HÖK elnök pálinkaköröket rendelt el a sorban állóknak. Egy volt évfolyamtársam közben gondoskodott a zenéről, és bár alapjáraton nem szeretem az EDM-et - inkább preferálom azt, amire lehet énekelni -, az elfogyasztott etil-alkohol mennyiség épp elég volt ahhoz, hogy arra is táncoljak a többiekkel.
A zaba után volt még egy gyakorlatom, amihez jót tett a kissé illuminált állapotom, mert kikaptam egy bitanggusztustalanulfos zh-t, amire pedig egy csomót tanultam és azt hittem, jól is fog sikerülni. (Azt persze nem kalkuláltam bele, hogy még mindig segghülye vagyok valószínűségszámításból, ami egyébként a tárgy anyaga. És igen, jogosan kérdezitek, hogy miért tanulok ezen a sulin val.szám-ot. Én se tudom.) A gyakot követően hazasuhantam, a többiek maradtak az egyetem színtársulatának előadásán, én viszont elkezdtem készülődni az esti buliba, amihez igazából csak egy hajmosás kellett, de mivel a hajam hat éve csak a fodrásznál lát hajszárítót, ez egy kicsit hosszadalmas procedúra. Mire csudálatos, dauert sosem látott, önálló életet élő, göndör fürtjeim úgy döntöttek, nem akarnak tovább vizesek lenni, a többiek is befutottak, majd elkezdődött az az este, amit jobb, ha senki nem nevez nevén. Barátnőmék szobájában volt a gyülekező, ahol megnövekedett a pálinka, vodka, meggylikőr, epres pezsgő és sör koncentráció, illetve a mulatós zene mennyisége is - szép is az, ha vannak alföldi barátnőim, akik ezt értékelik (jó, csak egy jött onnan, de na!). Mivel még a félév elején a magam részéről megjártam egyszer a dolgot etil-alkohol barátunkkal, ezért tartottam a mértéket, miközben szépen végignéztem, ahogy a társaság egészségesen felönt a garatra (igazából az ajtón túlról beszűrődött hangok alapján a komplett kollégium így tett), majd fél tizenkettő fele el is indultunk a klubba. Ami viccesen nem vicces dolog volt a szituációban, hogy tizenketten indultunk el a koliból, végül ketten vettünk belépőt a buliba, mivel időközben pár ember rosszul lett, haza kellett vinni, vagy szimplán eltűnt. A buli annyira nem volt jó, mint amennyire máskor szokott lenni, a zene túl halk volt, a padló ragadt a szétdobált sörösüvegektől és üdítős poharaktól, de megfogyatkozott, kétfős csapatunkhoz legalább csatlakozott szobatársam és egy másik barátnőm is (előbbit folyton elhagyta az a bagázs, akivel ő érkezett), végül olyan fél három fele hazaindultunk, negyed négy körül pedig vissza is értünk a koliba.
Péntek reggel hétkor rájöttem, hogy ez a buli nem volt életem döntése. Nem a másnaposság miatt, mert az nem volt, helyette mocsok fáradt voltam, azonban mennem kellett konferenciára. Méghozzá a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, amit azóta vártam, hogy előző félévben meghirdették és befizettem magam rá. Szóval mocsok álmos voltam, ugyanakkor teljesen be voltam sózva.
Szerdán kómásan estem be suliba, az egyik előadást átaludtam, utána volt egy tesink, ahol sikerült kicsinálnom a barátaimat a sajnálatosan meleg Shaun T segítségével - ez volt itt a reklám helye. Négykor volt a megnyitó a dékán által, illetve az egyetemi klubunk átadása is. Volt kaja, pia, nosztalgikus beszéd, Szikora Robi és a Gidák - nem, ez nem vicc! -, az ötven év feletti, őszülő támogatók, gusztustalan botrány, és egy rohadt jól kinéző szórakozáshely. Az egész épület még a múlt században - vagy az az előttiben - épült, a régies stílusát, a téglafalakat, boltíveket megőrizték, de a modern bárpulttal és bútorokkal fiatalságot is csempésztek bele, ráadásul üresen sokkal nagyobbnak is tűnt a hely, mint mikor előző félévben ott voltunk.
Ezután tortaverseny következett, ahol két barátnőm is indult, plusz még páran az évfolyamomból. És te jó ég! Volt egy marhaszív alakú torta, volt két agyas, plusz egy, ami egy marhakoponyát formázott - ez utóbbi lett a győztes, egy évfolyamtársam csinálta, nagyon-nagyon fincsi volt. Mikor sikeresen degeszre zabáltunk magunkat, rohanhattam el, mert erre a hétre sikeresen betettek nekünk egy vizsgát, ráadásul utána még volt egy előadás is. Viszont az előadáson bekaptam egy vicces fejfájást, amitől először sírni kezdtem - nem, nem a boldogságtól és nem is akaratlagosan -, majd realizáltam, hogy így nem biztos, hogy részt kéne vennem a nap utolsó programján, a táncházon (a külföldi hallgatók közül páran tanították be a saját nemzetük néptáncait, plusz ők is megismerkedhettek a magyarral). A koliba indulva arra is rájöttem, hogy az is kétséges, hogy egyben hazajutok, mivel irdatlan módon elkezdtem szédülni, ezért úgy vonszoltam végig magam az utcákon, mint másnapos, falusi Pista bácsi vasárnap reggel, mikor hazaindult a pénteki kocsmatúráról. De! Hazaértem. Aludni ugyan megint nem nagyon tudtam, de az ágyamig legalább időben elértem.
Csütörtökön volt a hét egyik fénypontja, a Nemzetközi Nap, ahol mindenféle ország hagyományos kajáit ettük, plusz néhány szervezet is beszállt a dologba (egy véradással foglalkozó ketchupos dobozokat aggatott fel, amikre ráírták a vércsoportokat, ezekből lehetett vakcinákba tölteni Bloody Maryt, nagyon menő volt). A dékán helyett egy másik prof. volt bent a reggeli előadáson, aki tök rendes volt, mert egy órával hamarabb elengedett minket, tehát megkezdődött a nagy zabálás (és ivás). Ettem nagyon finom török kaját, svéd és német sütit, miközben valahogy mindig a kezembe nyomtak ilyen és olyan nemzetiségű májölő szereket, például karamellás vodkát vagy Sangriát vagy szerb pálinkát. Végül, magamat egyáltalán nem meghazudtolva a magyar standnál kötöttem ki, ahol lángost és lecsót ettem, miközben a volt HÖK elnök pálinkaköröket rendelt el a sorban állóknak. Egy volt évfolyamtársam közben gondoskodott a zenéről, és bár alapjáraton nem szeretem az EDM-et - inkább preferálom azt, amire lehet énekelni -, az elfogyasztott etil-alkohol mennyiség épp elég volt ahhoz, hogy arra is táncoljak a többiekkel.
A zaba után volt még egy gyakorlatom, amihez jót tett a kissé illuminált állapotom, mert kikaptam egy bitanggusztustalanulfos zh-t, amire pedig egy csomót tanultam és azt hittem, jól is fog sikerülni. (Azt persze nem kalkuláltam bele, hogy még mindig segghülye vagyok valószínűségszámításból, ami egyébként a tárgy anyaga. És igen, jogosan kérdezitek, hogy miért tanulok ezen a sulin val.szám-ot. Én se tudom.) A gyakot követően hazasuhantam, a többiek maradtak az egyetem színtársulatának előadásán, én viszont elkezdtem készülődni az esti buliba, amihez igazából csak egy hajmosás kellett, de mivel a hajam hat éve csak a fodrásznál lát hajszárítót, ez egy kicsit hosszadalmas procedúra. Mire csudálatos, dauert sosem látott, önálló életet élő, göndör fürtjeim úgy döntöttek, nem akarnak tovább vizesek lenni, a többiek is befutottak, majd elkezdődött az az este, amit jobb, ha senki nem nevez nevén. Barátnőmék szobájában volt a gyülekező, ahol megnövekedett a pálinka, vodka, meggylikőr, epres pezsgő és sör koncentráció, illetve a mulatós zene mennyisége is - szép is az, ha vannak alföldi barátnőim, akik ezt értékelik (jó, csak egy jött onnan, de na!). Mivel még a félév elején a magam részéről megjártam egyszer a dolgot etil-alkohol barátunkkal, ezért tartottam a mértéket, miközben szépen végignéztem, ahogy a társaság egészségesen felönt a garatra (igazából az ajtón túlról beszűrődött hangok alapján a komplett kollégium így tett), majd fél tizenkettő fele el is indultunk a klubba. Ami viccesen nem vicces dolog volt a szituációban, hogy tizenketten indultunk el a koliból, végül ketten vettünk belépőt a buliba, mivel időközben pár ember rosszul lett, haza kellett vinni, vagy szimplán eltűnt. A buli annyira nem volt jó, mint amennyire máskor szokott lenni, a zene túl halk volt, a padló ragadt a szétdobált sörösüvegektől és üdítős poharaktól, de megfogyatkozott, kétfős csapatunkhoz legalább csatlakozott szobatársam és egy másik barátnőm is (előbbit folyton elhagyta az a bagázs, akivel ő érkezett), végül olyan fél három fele hazaindultunk, negyed négy körül pedig vissza is értünk a koliba.
Péntek reggel hétkor rájöttem, hogy ez a buli nem volt életem döntése. Nem a másnaposság miatt, mert az nem volt, helyette mocsok fáradt voltam, azonban mennem kellett konferenciára. Méghozzá a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, amit azóta vártam, hogy előző félévben meghirdették és befizettem magam rá. Szóval mocsok álmos voltam, ugyanakkor teljesen be voltam sózva.
Reggeli kálváriám egy emelettel lejjebb kezdődött, ahol az egyik lakó szembesített azzal, hogy barátnőmmel történt valami az éjszaka. Nem részletezném, szerencsére minden rendben van vele, csak egy rövid kitérő miatt lekéstünk egy előadást a konferencián. (Egyébként az állatkertbe simán beengedtek minket, nem kellett semmi igazoló iratot felmutatni, hogy tényleg a konferenciára jöttem, nem csak belógni jártam erre.) De végül négyfős kolis csapatunkból ketten beértünk a másodikra - amit egy olasz pasi tartott, de nagyon aranyos akcentussal beszélt -, az első kávészünetre pedig teljes lett a bagázs.
Rövidítve, ez a két nap eszméletlen volt! Kicsit szomorú vagyok ugyan, hogy az egyetemi napok péntek-szombati főbb programjairól lemaradtunk, de azt mondom, minden perce megérte, és tuti, hogy az elkövetkezendő években mindig ott leszek. Féltem egy picit, mert a fő témaa műtétek előtti altatás és az utána következő rehabilitáció, de mi ilyet ugye még nem tanultunk, viszont a különböző gyógyszereket és gyógyszertanos dolgokat leszámítva mindent érteni lehetett, még a külföldieket is - pedig ott volt akcentus, angol szakszavak, minden, ami kell. Az altatás mellett szó volt állatkerti szökésekről, viselkedési mintákról, beszélt a kutyatanításról egy híres etológus, Csányi Vilmos, illetve Zacher Gábor is tartott előadást - igen, a toxikológus, humán orvos Zacher Gábor, akivel egy eldurvult buli utáni reggel találkozhatsz a kórházban -, valamint felmerült az állatok tréningezése is. Ez röviden annyi, hogy a trénerek betanítják az állatokat, hogy egyszerűbb vizsgálatokat el lehessen rajtuk végezni altatás nélkül is - mert ugye annak mindig van egy rizikófaktora -, így például úgy lehet vért venni a tigristől, hogy nem lövik be, de mégsem harapja le az arcodat. Ráadásul ez arra is jó, hogy ne gyűlöljék az orvost az állatkák, ne akarjanak nekiugrani minden alkalommal, mikor megjelenik, hanem jutalomfalatokkal kellemesebb élményekhez is kössék, ne csak ahhoz, hogy meglövi őket altatópuskával.
Azt azért meg kell hagyni, hogy első nap az ebédszünet után, teli hassal sikeresen bealudtunk egy előadáson. (Ugye aki éjjel legény...) Egy barátnőm megkért, hogy ha nagyon feltűnően előre billenne a feje, akkor ébresszem fel, de nem ment velem sokra, mert én meg egy másik barátnőm vállára dőlve aludtam. Mondjuk visszajelzések alapján nem sokról maradtunk le, míg álomországban dekkoltunk.
Szombaton az előadások-kávészünet-előadások-ebédszünet-előadások-kávészünet-előadások kombóba belesűrítettünk egy kis állatkerti szétnézést is, anyumnak facetime-on megmutattam a koalákat, amikért odavan, voltunk a kengurusimogatóban, és azt a rövid időt, amit a zárásig sétálva töltöttünk, igazából úgy öt-hat állatnál balfaszkodtuk el. Azon a tipikus, "az állatkertet sosem lehet megunni" módon.
Pénteken az egyetemi napos programok nagy részét lekéstük, csak egyen vettünk részt. Aztán pedig az esti buli ellenére inkáb csucsukáltam, mert akkora legény nem vagyok, hogy több napot kibírjak masszív alkoholizálással, alvás nélkül egyhuzamban.
Szombaton a marhaválasztásra és a kampányhoz tartozó videók levetítésére és az utána következő produkciókra értünk vissza. Eredetileg este részeg társasozni akartunk, de nagyrészt csak vizünk volt hozzá, másrészt a legtöbben kómásak voltunk, én egyik barátoméknál majdnem bealudtam, arra se nagyon emlékszem, hogy vonszoltam fel magam a saját szobámba.
Száz szónak is egy a vége, a múlt hét elképesztő volt! Minden leendő Pokémon gyógyító ezt a hetet várja a suliban, mert iszonyat színes programok vannak, ráadásul még jobban összehozza az embereket. És a konferencia! Életem egyik legnagyobb élménye volt!
Rövidítve, ez a két nap eszméletlen volt! Kicsit szomorú vagyok ugyan, hogy az egyetemi napok péntek-szombati főbb programjairól lemaradtunk, de azt mondom, minden perce megérte, és tuti, hogy az elkövetkezendő években mindig ott leszek. Féltem egy picit, mert a fő témaa műtétek előtti altatás és az utána következő rehabilitáció, de mi ilyet ugye még nem tanultunk, viszont a különböző gyógyszereket és gyógyszertanos dolgokat leszámítva mindent érteni lehetett, még a külföldieket is - pedig ott volt akcentus, angol szakszavak, minden, ami kell. Az altatás mellett szó volt állatkerti szökésekről, viselkedési mintákról, beszélt a kutyatanításról egy híres etológus, Csányi Vilmos, illetve Zacher Gábor is tartott előadást - igen, a toxikológus, humán orvos Zacher Gábor, akivel egy eldurvult buli utáni reggel találkozhatsz a kórházban -, valamint felmerült az állatok tréningezése is. Ez röviden annyi, hogy a trénerek betanítják az állatokat, hogy egyszerűbb vizsgálatokat el lehessen rajtuk végezni altatás nélkül is - mert ugye annak mindig van egy rizikófaktora -, így például úgy lehet vért venni a tigristől, hogy nem lövik be, de mégsem harapja le az arcodat. Ráadásul ez arra is jó, hogy ne gyűlöljék az orvost az állatkák, ne akarjanak nekiugrani minden alkalommal, mikor megjelenik, hanem jutalomfalatokkal kellemesebb élményekhez is kössék, ne csak ahhoz, hogy meglövi őket altatópuskával.
Azt azért meg kell hagyni, hogy első nap az ebédszünet után, teli hassal sikeresen bealudtunk egy előadáson. (Ugye aki éjjel legény...) Egy barátnőm megkért, hogy ha nagyon feltűnően előre billenne a feje, akkor ébresszem fel, de nem ment velem sokra, mert én meg egy másik barátnőm vállára dőlve aludtam. Mondjuk visszajelzések alapján nem sokról maradtunk le, míg álomországban dekkoltunk.
Szombaton az előadások-kávészünet-előadások-ebédszünet-előadások-kávészünet-előadások kombóba belesűrítettünk egy kis állatkerti szétnézést is, anyumnak facetime-on megmutattam a koalákat, amikért odavan, voltunk a kengurusimogatóban, és azt a rövid időt, amit a zárásig sétálva töltöttünk, igazából úgy öt-hat állatnál balfaszkodtuk el. Azon a tipikus, "az állatkertet sosem lehet megunni" módon.
Pénteken az egyetemi napos programok nagy részét lekéstük, csak egyen vettünk részt. Aztán pedig az esti buli ellenére inkáb csucsukáltam, mert akkora legény nem vagyok, hogy több napot kibírjak masszív alkoholizálással, alvás nélkül egyhuzamban.
Szombaton a marhaválasztásra és a kampányhoz tartozó videók levetítésére és az utána következő produkciókra értünk vissza. Eredetileg este részeg társasozni akartunk, de nagyrészt csak vizünk volt hozzá, másrészt a legtöbben kómásak voltunk, én egyik barátoméknál majdnem bealudtam, arra se nagyon emlékszem, hogy vonszoltam fel magam a saját szobámba.
Száz szónak is egy a vége, a múlt hét elképesztő volt! Minden leendő Pokémon gyógyító ezt a hetet várja a suliban, mert iszonyat színes programok vannak, ráadásul még jobban összehozza az embereket. És a konferencia! Életem egyik legnagyobb élménye volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése