Jace/Clary vagy Simon/Clary
Mivel már zengtem litániát arról, hogy mennyire imádom a Simon-Izzy párost, így valószínűleg senkit sem lep meg, hogy ebben az esetben Jace és Clary lesz a befutó. Már a legelső könyvtől kezdve megvolt köztük a kémia, pattogtak a szikrák, volt minden, ami kell. Sok minden történt a szerelmükkel hat könyvön keresztül, ebből másfélnél csak egy nyilvánvaló ok miatt kerülték egymást, azonban a vonzalom akkor is ott volt kettejük között. Nekik volt a legszilárdabb kapcsolatuk a sorozatban, minden nehézség ellenére kitartottak egymás mellett, és mikor a világ összedőlni látszott, Clace akkor is egy biztos pont volt. ^^
DE! Ez a szerelmi része a dolognak. Ugyanis azt is hozzá kell tenni, hogy bár kb. két könyvön keresztül Simon ott volt, hogy megadja a tipikus szerelmi háromszög érzést, az ő kapcsolatukban mégis a barátság volt a legerősebb. Imádtam a jeleneteiket - miután mindketten túltették magukat a "szerelmes vagyok a legjobb barátomba" érzésen -, mindig ott voltak egymásnak, segítettek a másikon, ha elgyengültek. Simon úgy került be az árnyvadászok világába, hogy semmi köze nem volt hozzá, kezdetben csak sodródott az árral szerencsétlen kis kockafejként, később azonban a saját lábára állt és felvette a harcot a legjobb barátjáért. Ilyen szempontból Climon egyenrangú Clace-szel. :)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése