4/2 - A Miazistentörténik féléve

Sziasztok!

Múlt hét vasárnap, reggel 8:00-kor hivatalosan is befejeztem a nyolcadik félévemet - azért ekkor, mert a csodálatos night shiftnek vasárnap lett vége és ezzel lezártam minden iskolai teendőmet. És hogy milyen volt maga a félév? Pont olyan, mint a shift: jórészt eseménytelen. 🤷🏼‍♀️

Ugyan februárban megvolt ugyanaz az elhatározásom, mint tavaly, hogy tökéletes mintadiák módjára fogok tanulni egy újabb nagy szigorlatra - gyógyszi helyett most a patológia csodái voltak soron -, de ez a szupernagy lelkesedés egy héttel később már lelohadt a nagy büdös semmibe. Említettem már, hogy nekem a nyomás alatti teljesítés fekszik a legjobban, ám ez a nyomás ebben a félévben elmaradt, ugyanis alig kellett valamire készülni, és ha mégis, az sem vett el többet egy-két napnál. Így pedig hiába ültem neki minden egyes nap végén tanulni, végül mindig ugyanoda jutottam: sorozatot és/vagy filmet néztem. RIP in pieces motivation. Pozitívum, hogy magamhoz képest azért elég sok könyvet is el tudtam olvasni, erre pedig már jó pár féléve nem volt példa. Yaay!

Ebben a félévben a kötelező egyhetes ügyeletemet már nagyon hamar letudtam, ezúttal a sebészeti osztályra voltam beosztva. Ez volt egyszerre a félévem fénypontja és mélypontja is, ugyanis bár rengeteg mindent láttam és csináltam, rettenetesen butának és ügyetlennek éreztem magam, amin nem sokat segített, hogy egy-egy varrás közben még ezt éreztették is velem. (Végülis nem azért járok ide már öt éve, hogy azokat a gyakorlati dolgokat megtanuljam, amiket itt már elvártak, hogy tudjak, de sebaj...) Összességében azért mégis inkább pozitív élmény volt, hiszen megint azt érezhettem, mint télen a lovaknál: igen, végre azt csinálhatom, amiért ide jelentkeztem. 👩🏼‍⚕️

Ám innentől kezdve a napok és a hetek hirtelen egybe olvadtak, és mire kettőt pislantottam, már el is érkeztek az egyetemi napok. Előtte azért még egy örömteli esemény történt, ugyanis meglett a szakdolgozatom témája, ráadásul olyan területen sikerült találnom, ami kifejezetten érdekel is és a jövőben is hasonló dolgokkal szeretnék foglalkozni (nem, nem nyuszikákhoz kapcsolódik). Viszont a tényleges munka azzal még mindig nem kezdődött el, ámde annak gyümölcseként várhatóan valóra válik egy nagy álmom és publikált író leszek. Egy szakcikkben. Amit amúgy kb. senki nem fog érteni. De baby steps, baby steps! 👩🏼‍💻

Egyébként az egyetemi napok is jórészt eseménytelenül telt, ez nagyban betudható annak is, hogy a barátaim egy része éppen a legutolsó, egyáltalán nem barátságos félévüket taposták (és tapossák még mindig), emiatt kb. végig tanultak. Ráadásul a nagy evős-ivós nemzetközi napon is a patosz tanszéken lógtam az évfolyamomba járó barátaimmal, hogy még egy utolsót gyakorolhassunk a gyakvizsgánkra, több kevesebb sikerrel - inkább kevesebbel. Azért a szokásos lángos adagomat megint megkaptam, és annyi felest nyomtak a kezembe, hogy már szalonspiccesen battyogtunk haza. Emellett részt vettem többedmagammal még ilyen-olyan programokon, de ezúttal elmaradtak a nagy bulizások. A nagy záróbuliról meg azért maradtam le, mert a legjobb barátnőmmel The Grenma koncetre mentünk - amiről sikerült is elegánsan elkésni, mert mindkettőnkben annyi pálinka volt, hogy a pótlójáratos tömegközlekedés teljesen megvezetett minket. Ettől függetlenül baromi király volt és teljesen visszahozta a tizenhárom éves énem tombolásait a tíz éves számokra.

A kövezkető héten pedig, bár csak május legeleje volt, de megkezdődtek a vizsgáim, ráadásul egyszerre három egy napon: két patosz gyakorlati rész és egy halacska egészségügy. 🤯 Az előbbitől baromira be voltam szarva, különösen a boncolástól, ugyanis tudni kell, hogy nekem patológiából soha semmi sikerélményem nem volt. Bár érdekes volt tanulni, de valamiért hiába próbáltam megérteni, felismerni és megjegyezni a dolgokat, nem mentem vele semmire, ugyanolyan hülye voltam belőle, mint mikor elkezdtem tanulni két félévvel ezelőtt. Valahogy mégis sikerült átvergődnöm mindhármon, szerencsémre a gyakon még azzal is tisztában voltak, hogy az évfolyam nagy része inkompetens, ha a patológiára kerül a sor, így mindenkivel kedvesek voltak. A nap megünnepléseként pedig hónapok óta tartó nagy vágyam teljesült és pár barátommal megnéztük a Bosszúállók: Végjátékot IMAX-ben. Nem mondok róla semmit, meg amúgy sem voltam beszámítható állapotban ott a nap végére, de én flottul végigbőgtem a három órából másfelet, a Vasembert pedig azóta sem tudom sírógörcs nélkül megnézni. Imádtam. 💕 És néha annyira zokogtam, hogy egyik oldalról egyik barátnőm zsepiket nyomott az orrom alá, a másikon egy másik a kezemet szorongatta, én meg próbáltam eltakarni a számat, hogy csak minimálisan hallatszódjon a bömbölésem.
Következő héten még gyorsan lezavartak az évfolyamnak egy újabb vizsgát a létező legrosszabb tárgyból, amit csak ki lehetett találni - még jó, hogy csak egy félév volt -, majd volt egy faktos vizsga is - ezt egyébként imádtam, mert Mazsolányi kisemlősökről szólt az egész, szóval kedvemre élvezkedhettem a prémes állatkák gyógyászatában.
Végül eljött a vizsgaidőszak kezdete is. A taktikám ugyanaz volt, mint tavaly, a három könnyebbet beraktam gyors egymásutánban előre, a kedves kis patológiára pedig hagytam teljes tizenhat napot. Ami az első három vizsgámnál baromira rosszul esett, az a végzős barátaim folytonos kommentjei: minek tanulsz, elég csak a kérdéseket magolni, ez nem is nehéz, ne tanulj rá, minden évben ugyanazok a kérdések. Először is: bazira nem voltak ugyanazok. Másodszor: miért olyan egetrengető gond, ha én a szaros kis nyolcadik féléves vizsgáimra is rendesen fel akarok készülni? És harmadszor: tényleg nem voltak ugyanazok a kérdések. Ezt követően meg arra csodálkoztak rá, hogy hogyan lettek jó jegyeim. Magic, úgy, hogy minden nagy megmondás ellenére tényleg rendesen tanultam erre a három írásbelire és meg is lett az eredménye, amire büszke lehetek - ami mondjuk például egy hat kredites szigorlatnál, legyen bármilyen egyszerű is, szerintem nem kis dolog. 👆🏻
Az ezt követő kettő hétben pedig minden erőmmel azon dolgoztam, hogy beleássam magam a patológia legnagyobb rejtelmeibe. Ugyan elkönyveltem magamban, hogy úgyis hármast fogok kapni - kb. mindenki azt kapott, akikkel a vizsga előtt beszéltem -, de mindent megtettem azért, hogy ha a szerencse mellém akart szegődni, annál jobb is legyen. A nagy tanulós sessiont megszakította egyszer egy nappali shift, aminek legizgalmasabb része az volt, hogy már rögtön a legelején beájultam, a dokik és asszisztensek pedig rá akartak kötni infúzióra. Gyakorlatilag ez volt az egész tizenhat nap legeseménydúsabb jelenete is, mert egyébként annyira nyakig voltam a patoszban, hogy még másik szobába is átköltöztem, csak hogy jobban tudjak koncentrálni és a nyúl meg az internet ne vonja el állandóan a figyelmem.
Végül eljött a nagy nap, ami előtt meglepően nyugodtan aludtam, egész kipihenten keltem fel hajnalban mindent is átnézni, majd a suliba érve elsők közt mentem tételt húzni. Természetesen sikerült is belenyúlnom a számomra legnehezebb témák egyikébe, aminek ráadásul még csak nem is az volt a címe, mint a tételsorban, szóval a kidolgozás nagy része azzal ment el, hogy azon merengtem, vajon jót jegyzetelek-e egyáltalán. Mikor már nem tudtam tovább húzni az írás színlelést, lecsaptam egy éppen felszabaduló tanárra és előadtam neki mindkét tételem - hála a jó égnek, a mumusabb is az volt, amire gondoltam. Még szerencse, hogy van egy olyan fura becsípődésem, hogy azokat a témákat, amiket nagyon nem szeretek, 6936393821-szer áttanulom, hogy biztos ne azon múljon a feleletem. Legnagyobb meglepetésemre - és hatalmas örömömre - egy kellemes négyessel vettem búcsút a patológiától. Konkrétan el sem akartam hinni és majdnem a tanár nyakába ugrottam, mikor tényleg beírta a jegyet. (Végül ezt másnap egy újabb tizenkét órás shifttel ünnepeltem meg.) 🙀
De ami még hihetetlenebb, hogy valahogy, jó néhány baszott nagy pofont követően eljutottam oda, ahol most tartok: végzős lettem. Még másfél év, és kapok két plusz betűt a nevem elé, ezzel pedig valóra válik egy olyan álom, amit egészen kicsi korom óta dédelgetek. Nem mondom, hogy az odáig vezető út közben nem dobálnak minduntalan szarral és rúgnak belénk még a földön fetrengve is - ijesztő, mennyire másként vélekedek az elsős énemhez képest; azoknak a galád régi motoros felsősöknek tényleg igazuk lett, dikk - , de tudom, hogy ami ezután várni fog, azért mégiscsak megéri.
Most pedig élvezem a gondtalan pihenést és szórakozást, amíg lehet, ugyanis eseménydús nyár elé nézek:

1. Egy hónapos gyakorlatot kell majd teljesítenem, két kéthetes turnusban, a második miatt pedig baromira izgatott vagyok. Még tavaly tavasszal-nyáron kinéztem magamnak egy helyet, és most úgy néz ki, hogy sikerül elintézni, hogy oda mehessek. 🐰
2. Ha nyár, akkor intenzív edzés. Mivel évközben általában hulla vagyok, nagyrészt a szünetben szoktam még tovább edzeni az álom alakom felé - a hasam nagyon makacs, de már nem kell sok! 💪🏻
3. Írás terén is nagyon dolgozom, de nem mondok semmit, különben nem válnak valóra a terveim. De több is van és már nagyon várom az eredményét. 📝
4. Illetve jövő héten egyszerre két bakancslistás álmom válik valóra és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy idén már másodszorra ülhetek repülőre és fedezhetem fel a nagyvilágot - ezúttal viszont észak felé indulva. ✈️ Az egyik napról pedig egészen biztosan hozok egy jóóó hosszú bejegyzést, ugyanis sok év késéssel, de hozzám is eljutott a bagolyposta és utazhatok a Roxfortba! 🦡