Életmódváltás | Miért? Mikor? Hogyan?

„Nahát, te mennyit fogytál az utóbbi időben! Hű, hány kilótól szabadultál meg? Hogy csináltad, engem is nagyon érdekelne! Mennyi idő alatt sikerült? Biztos rengeteget sportoltál. Te milyen csinos vagy!”

Sziasztok!

Az utóbbi időben rengeteg olyan kérdést és megjegyzést kaptam mindenhonnan ilyen-olyan ismerőseimtől, amiket fentebb is idéztem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek nem igazi confidence boosterek számomra, ugyanakkor szemétség lenne azt állítanom, hogy nekem mindez nem tűnt fel: jelenleg, 2018. elején mintegy tíz kilóval könnyebb és három ruhamérettel kisebb vagyok, mint 2017. nyarán, és ez a cuccaim mellett jelentősen látszik a tükörben is.

Nos, bár a sikertörténet nem ért véget, inkább ugorjunk az egész elejére...

Sosem voltam az a tipikus vékony lány. Amíg rendszeresen sportoltam, addig is inkább átlagos testalkatom volt, bár ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy az étkezésemre nem igazán figyeltem, ettem, amihez kedvem volt, amikor megkívántam (persze, ezt ne úgy értsétek, hogy hajnali kettőkor nekiálltam kifosztani a hűtőt, de azért megvolt a napi kis nasi adagom). Ehhez mérten néha kicsit többet, néha kicsit kevesebbet mutatott a mérleg, de nem is nagyon foglalkoztatott, jól elvoltam a bőrömben.
Bár az indulás a lejtőn lefelé kb. gimi utolsó évében lehetett, a mélypontomat az egyetem alatt értem el, úgy nagyjából az első két szemeszter végére. Több dolog adódott össze: hirtelen 180 km-re találtam magam az otthoni koszttól és az anyukám által összeállított bevásárlólistától, ha nem volt időm főzni, egyszerűbb volt beugrani valahová vagy mirelit pizzán élni; szinte egyik pillanatról a másikra napi tizenkét órákat kellett a hátsómon töltenem egyhuzamban és bár imádom a sulimat, eléggé mélypontra küldött lelkileg (mazochista vagyok, de hát ez az egyik oka, hogy oda járok, ahova). És mit ne mondjak, a tagadás bizony igen nagy úr tud lenni. Persze, feltűnt, hogy „felszaladt pár kiló”, de én nem voltam hajlandó annyinak látni, mint ahogy azt pl. a családom állította. Bár szembesültem azzal, hogy nagyobb ruhákat kellett vennem és anyukámnak gyakorlatilag naponta voltak megjegyzései a súlyomra, ha otthon voltam, mégis makacsul bebeszéltem magamnak, hogy úgyis túloz - elvégre mindig ő volt a legnagyobb kritikusom. Nem mondom, többször kezdtem bele ilyen-olyan tornázásokba vagy próbáltam visszafogottabban, egészségesebben étkezni, de ezek rövid úton kudarcba fulladtak, amit szerettem annak betudni, hogy gyakorlatilag semmire se volt időm, és egyébként is egyre jobban a béka gluteus maximusa alá kerültem lelkileg az élet minden területén.

2017. nyarán, miután egy hatalmas nagy teher szakadt le rólam (igen, anatómia névvel is lehet illetni), kitört a szünet, én pedig egyre többször hallgathattam anyukám sokszor bántó megjegyzéseit, amik végül elérték a céljukat és beférkőztek a tudatomba. Ott munkálkodtak, molyoltak, eszembe idéztek minden beszólást vagy bennem felmerülő gondolatokat a súlyommal kapcsolatban, július elején végül ott álltam, hogy E L É G! Elhatároztam, hogy lefogyok. Lefogyok, hogy megmutathassam a világnak, igenis meg tudom csinálni, de leginkább azért, bebizonyítsam saját magamnak: képes vagyok rá. A nyaralásunk utáni hét időpontját tűztem ki kezdésnek, azt az horvátországi időt meg arra használtam, hogy búcsút mondjak a gondtalan zabálásnak (no, igen, elég nehéz amúgy bármilyen étrendváltásba kezdeni, ha az ember lányának két kedvenc tevékenysége az evés és az alvás). 

Kettő dolgot tartottam szem előtt: heti hat nap sport és teljes életmódváltás. Az előbbi könnyű volt, mert Shaun T és az Insanity már egy évvel ezelőtt elvarázsolt, szerintem a világ legkirályabb programja az övé, mert amellett, hogy átmozgat, olyan akaraterőt fejleszt ki, hogy az hihetetlen. Kevés alkalommal éreztem annál jobban magam, mint mikor teljes pudingként még a 40 perces edzéseinek bemelegítéseit se tudtam szünet nélkül végigcsinálni, míg az első hét végére már gondtalanul sikerült csak félidőnél meghalnom (mert Shaun T-nél még Shaun T is meghal). Az étkezés már nagyobb gond volt, de több dologgal is tisztában voltam. A nagy fogyasztó, átalakító, életmódváltó emberek két dologban egyetértenek: 

1. 60-70%-a a sikernek azon múlik, hogy te mit, mikor és hogyan eszel
2. Diéta kizárva! A diétának egyszer vége lesz, te pedig azt fogod észrevenni, hogy a többszöröse jön vissza annak, mint amit leadtál. Ez életmódváltás. Ez nem olyan, amint harminc vagy kilencven nap után abbahagysz. 

Ez utóbbi gondolat elsőre egészen ijesztő volt, hiszen elképzelni sem tudtam, mégis hogyan váltsak és hogyan fogom mindezt viselni. Mindenesetre mivel alapjáraton marha magas volt a szénhidrát bevitelem, ezért elsődlegesen azt akartam csökkenteni, és mivel pontosan tisztában voltam azzal, hogy eléggé elszállna a motivációm, ha magamnak kellene mindenféle ismeretlen alapanyagokból mindent megfőznöm/-sütnöm, így első körben az ételfutár szolgálgatást vettem igénybe. Napi ötszöri étkezésre elég kaját kaptam, és már rögtön az első napon meglepődtem azon, hogy milyen finom, de még inkább, hogy milyen laktató. Mivel nagyjából három-négyóránként ettem, tökéletesen jól laktam a kis adagokkal is, a hirtelen, drasztikusnak mondható váltás miatt pedig már a két hét után látható volt a változás - természetesen ez a későbbiekben lelassult, de az elhatározásom kezdeti szakaszában ez igazán nagy motiváció növelő volt.
Hétköznap tehát ettem a kis kiszállított csemegéket, hétvégékre pedig magamnak gondoskodtam az ételről, jobbára shake-et és zabkását készítettem a közti étkezésekre, az ebédem viszont maradt „mama főztje”, csak jóval kisebb adagban, nem gyomorrepedésig zabálva. E mellé ugye jött még Shaun T kegyetlen edzésprogramja is, e kettő együtt pedig azt eredményezte, hogy augusztus végére a nyár elején vásárolt rövidnadrágom és ruhám már nagy volt rám. Az utóbbi nem feszült rám, az előbbi pedig frankón elállt a combomtól és a derekamtól.
A sulikezdés előtt kezdtem el többet foglalkozni azzal, hogy a kollégiumban hogy fogom megoldani ezt az életmódot. A futárszolgálattal nem élhettem, hiszen mire ők kihozzák, én már rég bent voltam az egyetemen, így tudtam, ne kerülgethetem tovább, muszáj beleásnom magam az önellátó szénhidrátcsökkentett főzőcskézésbe. Ekkor rendeltem meg az első adag Szafi Reform szeretetcsomagomat, ami jó néhány lisztféleségből, pudingokból és édesítőkből állt, ezek után a korábban kikeresgélt receptek közül elkezdtem kipróbálni néhányat: zsömlét, kakaós csigát, kenyeret. Miután megnyugodva tapasztaltam, hogy ad egy: marha könnyű őket összehozni és ad kettő: tényleg finomak, tudtam, hogy ez a #koleszlife során is kivitelezhető lesz.
Nem fogok ódákat zengeni Burján Szafiról, ha bárki is érdeklődik iránta vagy a termékei iránt, annak belinkelem a blogját, a facebook és instagram oldalát. Számomra ő eddig a legszimpatikusabb személy, aki életmódváltással, mindenmentes ételekkel és tanácsadással foglalkozik; minden termékét ő is hosszasan teszteli, az oldalain pedig rengeteg receptet, segítséget és javaslatot lehet találni ételérzékenyeknek és életmódváltóknak. Tény, hogy a különböző lisztekért és más termékekért jóval többet kell kiadni, mint egy sarki Tacskós bevásárlás során, noha, ahogy szobatársam fogalmazott, ha csak egyetlen dologra költesz többet, miért ne lehetne az a helyes táplálkozás érdekében? És számomra is meglepő módon iszonyatosan élvezem a főzőcskézést, egy majdnem mindennapi, megnyugtató tevékenységgé vált számomra, imádom a sülő péksütik és a heti ebédadagom illatát - néhány kísérletet a szobatársaimon szoktam tesztelni, nekik is ízleni szokott. Bár bevallom, azért előfordul, hogy annyira nincs időm, hogy egyszerűbb beugrani a LowCarb boltba, mert egyhuzamban nem tartózkodom a koliban annyit, hogy a sütő elvégezze a dolgát - mert a tészták összekeverése tényleg nem több tíz perc munkánál.

Tehát igen, a legnagyobb kihívást sikeresen teljesítettem, képes vagyok kollégiumban is tartani magam ahhoz, amit nyáron elkezdtem. Ez pedig növelte az amúgy eléggé pirinyó önbizalmam, hiszen hiába tudom magamról, milyen makacs és kitartó vagyok, nem hittem, hogy ehhez van elég kitartásom. Mégis volt. Hozzátenném, hogy amikor elkezdődött a tanév, próbáltam a testmozgást is tartani, ebben végül sajnos kudarcot vallottam, mert ha lett is volna időm, akkor már annyira fáradt voltam, hogy inkább aludtam - mégse kezdtem el visszahízni.
Ha hazamegyek hétvégékre, ott persze kicsit más a helyzet, nyilván nem fogom megmondani a családomnak, hogy igazodjanak egyetlen ember másfajta étkezéséhez. Mindenből eszek, ha pedig van valami, amit nagyon kerülök - például krumplis köretek, kenyér pörkölt mellé -, abból megcsinálom a saját verzióimat. Szerencsére a családom maximálisan támogat, próbálnak könnyíteni a dolgokon, például anyu itthon már mindenhez édesítőt használ kristálycukor helyett, és mamám is igyekszik - noha ő lenne az utolsó ember, akitől kérném, hogy hagyjon fel az olyan receptjeivel, amit már jóval a születésem előtt is imádott az egész família. Nagy kedvencemet, a spenótot gyakorlatilag megtiltottam, hogy máshogy készítse el, mert az számomra szent és sérthetetlen.
Innen elérkeztünk a következő ponthoz, a csaló napokhoz. Mivel ez, ahogy hangsúlyoztam, életmódváltás, nem történik világrengető katasztrófa, ha nagy családi ünnepek alkalmával pár órára magam mögött hagyom. Első osztályú példa erre a karácsony, amikor finoman szólva is szartam magasról az egészre, mégis, három nap nonstop kajálás után sem jött fel rám plusz kiló, sőt, kicsit megdobta az anyagcserémet. Az igazsághoz ugyan hozzátartozik, hogy például keresztanyuméknak is megvan a maguk életmódja, így ott jobbára olyanokból faltam, amiket alapjáraton magamnak is elkészítenék. Tudom, hogy vannak olyanok, akik igyekeznek a csaló napokat évi egyre vagy kettőre szorítani, minden körülmények között figyelnek a helyes táplálkozásra, őket maximálisan tisztelem, én sajnos túlságosan is imádom a halászlevet vagy keresztanyum csokitortáját, hogy lemondjak róla, inkább akkor kevesebbet eszek abból vagy minden másból. És mivel ez a csalás általában egyetlen étkezés, úgy vagyok vele, hogy ez havonta egyszer belefér.

Nagyon sok helyről hallottam azt is, hogy mennyi lemondással jár egy életmódváltás. Nos, lehet én csinálok valamit nagyon rosszul, de semmi ilyet nem éreztem - és nemcsak a fent említett dolog miatt. Mindent eszek, péksüteményt, süteményt, édességet, csak éppen a saját verziómban elkészítve és sokkal kisebb adagban. Kiemelném, hogy például a Szafis termékek annyira laktatóak, hogy egy darab zsemlével, vagy egy bögrényi pudinggal fél napra tökéletesen jól lakok, nem az éhhalál küszöbén ingázva várom, hogy hazaesve ehessek. A lemondás számomra annyiból állt, hogy egy kissé különböző ízvilágot kellett megszoknom a búzalisztből készült ételek helyett, de már annyira átálltam, hogy mikor karácsonykor anyuval megettük a boltban vett, még meleg kenyér csücskeit, azért nyammogtam rajta percekig, mert konkrétan elfelejtettem, milyen is a sima fehér kenyér íze. És bevallom, nem hiányzik. Ahogy nem érzek késztetést, hogy beugorjak a Mekibe, vegyek egy tábla csokit és hasonlók, és a vizsgaidőszak alatti, unalomból fakadó kényszerevéseket is vissza tudtam tartani, mert napi ötszöri étkezés mellé már nem kívántam mást - viszont ha mégis a végét jártam már a dolognak, akkor is valamilyen egészséges nasit választottam és abból is csak keveset.

Számomra a látható változások novemberben estek le. Addig is észrevettem, hogy ment le a hasamból, a combomból és a fenekemből, valamint vékonyabb lett az arcom, kinőttem néhány melltartóm, az alakomra vonatkozó pozitív megjegyzések pedig szaporodni kezdtek, a tényleges koppanás nekem egy ruhavásárlás során jött el. Konferenciára való ruhát kerestem éppen, az üzletben reflexből vittem a próbafülkébe a megszokott méretű ruhát, ami nem kis döbbenetemre úgy lógott rajtam, mintha egy zsákot húztam volna fel. Visszamentem egy kisebbért, majd megint, és ha nem lett volna tömve a bolt emberekkel, tuti, hogy hangosan kezdek visítozni a sikeren. Úgy két hete pedig meglátogattam egy barátnőmet és a barátját - akikkel ugyanúgy novemberben találkoztam utoljára -, náluk azt a megjegyzést kaptam, hogy a fogyás azóta még látványosabb. Nos, igen, bár ténylegesen M-es méreteket hordok, múltkor egy üzletben S-es blúzt adtak próbálni, én pedig idejét sem tudom, mióta nem hordtam ekkora ruhákat.
És tudom, hogy nincs vége.
Bár a súlyomat se az életmódváltás elkezdésekor, se azóta nem mértem, azt kicsit sajnálom, hogy centizést se csináltam. Viszont mivel vannak „előtte” képeim tavaly nyárról, az egy éves életmódváltás gyümölcseként tervezek „utána” anyagot is, hogy legyen tárgyi bizonyíték is a változásról. Egyelőre csak örülök a fejemnek, hogy sikerrel hajtom végre a kitűzött célt, és még ha voltak is kisebb nehézségeim, nem szálltak ki - arról pedig próbálok megfeledkezni, hogy a mellemnek búcsút mondhattam.
Igen, mert attól, hogy nem éreztem lemondásnak, azért megvannak a nehézségek. Az életmódváltást nem lehet félvállról venni, hogy elkezded, aztán majd lesz valami, a hatás pedig nem egy hét alatt fog jelentkezni. Az első néhány hónapban eszembe se jutott mindenféle cheat dayt tartani, amíg nem kezdtem el elégedett lenni az eredménnyel, kőkeményen odafigyeltem, mit-mikor-mivel ettem, gyakorlatilag a karácsony volt az első tényleges „kihágásom”. Emellett ez egy olyan dolog, amit folyamatosan fejleszteni kell, hiszen például csak szénhidrát csökkentett életmóddal nem lehet teljesen lefogyni, ugyanúgy fontos odafigyelni a kalóriákra, illetve figyelembe kell venni, hogy vannak, akik zsírra érzékenyebbek - tehát attól híznak inkább -, és az álom alak eléréséhez további változásokat is kell eszközölni - a zsír lecsökkentése nekem is szerepel a nyári terveim között, ahogy újbóli kapcsolatteremtés Shaun T-vel. A közeljövőben nem is akarom feladni ezt az életmódot, hiszen egyrészt egy nagyobb levegővétel után visszaszöknének a kemény munkával leadott kilók, másrészt az egészséges határain belülre szorította a refluxomat, ami nekem külön hatalmas, pozitív csalódás volt. És fontos, hogy az a bizonyos álom alak elérése is a realitás talaján maradjon. Igen, drasztikus, bullshit diétákkal simán megszabadulhatsz pikkpakk húsz kilótól, de mennyivel kellemesebb érzés mindezt éhezés, sanyargatás nélkül, még ha lassabb ütemben is elérni, ami ráadásul még tartós is lesz.

Az életmódváltást nem elkezdeni a legnehezebb. A kifogásokat a leggyötrelmesebb kiirtani, hogy neked éppen miért nem menne. Hízékony vagy? Meglepetés, rajtad kívül még rengetegen vannak, akik már egy ásítással is benyelik a kalóriákat, és senki nem állítja, hogy helyes étrenddel vég és következmények nélkül zabálhatsz. Nincs időd mozogni? Per pillanat nekem sincs, de ahogy már a legelején mondtam, és amit minden életmódváltó hangsúlyoz: nem is az a legfontosabb. Valóban, az is lényeges, ráadásul nagyon király érzés nem pudingnak lenni, de ha kevés az időd, ha heti csak egyszer-kétszer van alkalmad, ez ne tartson vissza. Valamilyen betegség miatt vagy hízékony? Ó, ha tudnád, hány emberrel futhatsz össze, akik hasonló cipőben járnak. Amikor már a huszadik hormonális zavaros, nagyon rövid idő alatt nagyon sokat hízott, négygyerekes, dolgozó anyuka nyomja az arcodba az ő sikertörténetét, nekem a 22 évemmel már nem volt pofám a saját betegségeimmel jönni. Drága? Igen, az alapanyag valóban, de jóval kevesebbet kell használni belőlük, mint mondjuk búzalisztből, és ha beleveti magát az ember, rájön, hogy példának okáért 1-2 Szafis lisztből mindennek az egészségesebb, ilyen-olyan mentes verzióját el tudja készíteni. Én minden más kiadásomat a minimumra csökkentettem - nem önsanyargatás szintjére -, és így még bőven benne vagyok a havi keretemben. És őszintén: régebben a felesleges nasikra, trash kajákra, unaloműző zabálásokra is elköltöttem annyit, ezúttal viszont beáldozott költségektől én napról napra közelebb kerülök a célomhoz, a pocakom pedig boldog.
Ha te változtatni szeretnél, mi tart vissza?
Biztos nincsenek hasonszőrűek, akiknek hasonló „miért nem” gondolataik voltak, amikről végül kiderültek, hogy csak kifogásnak használták?

Én világéletemben önbizalomhiányos voltam. Mostanában olyan helyekről, olyan emberektől kapok mindenféle bókokat, akiktől soha a büdös életben nem vártam volna, és mindennap egyre jobban érzem magam a bőrömben. 

Kell ennél több? Nem? Akkor mire vársz? Más nem fog megdolgozni ezekért helyetted!