Az a dal... tag

Ciaossu!


Régen jelentkeztem már, azonban most egy tag bejegyzés erejéig visszatértem ide. Sz. Vera blogján találtam és nagyon megtetszett, plusz ezzel egy kis betekintést nyerhettek a nagyon fura zenei ízlésembe, ahol testvériesen megfér egymás mellett a japán metál és a Little Mix is. Nem, nem viccelek, komolyan!
Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is!

1: Az a dal, aminek a szövegét nem tudod eltüntetni a fejedből: Paddy and the rats - Ghost From The Barrow. Ez a legelső szám, amit ettől a bandától hallottam, és máig az egyik legnagyobb kedvencem. Imádom, hogy egy történetet mesél el, az ír kocsmarock miatti kalózos hangzása miatt pedig tökéletes ihletforrás íráshoz is.

2: Az a dal, amit akkor hallgatsz, amikor akár fel is törölhetnék veled a padlót: Emeli Sandé - Read All About It (pt. II.). Amikor először hallottam, annyira beleéltem magam, hogy jó pár könnycseppet elmorzsoltam közben. Egyszerűen imádom az énekesnő csodás hangja és a szövege miatt is. Sőt, még a legelső, nagyobb közönségnek publikált történetemet (egy fanfic) is ez ihlette.

3: Az a dal, amit a legdühösebb perceidben veszel elő: Alvin és a mókusok - Kurva élet. Nem hinném, hogy túlságosan ragoznom kéne. Ha nagyon felhúzom magam, a címben szereplő káromkodás rengetegszer hagyja el a számat, a bandával együtt üvöltve pedig segít kiengedni a gőzt.

4: Az a dal, ami mindig szól a közeledben, amikor képes lennél kiugrani a bőrödből: Mark Ronson ft. Bruno Mars - Uptown Funk (Against the Current Cover ft. Set It Off). Coverként úgy random az utcán nem igazán szokott felharsanni a közelemben, de ha zenét hallgatok, ez a szám mindig az elsők közt szerepel a lejátszási listámon. A Youtube-ról ismerhető ATC nagyon hamar az egyik kedvenc együttesemmé nőtte ki magát, ez a feldolgozásuk pedig talán a legnagyobb kedvencem.

5: Az a dal, ami a legjobban emlékeztet a barátaidra: Ylvis - Stonhenge. Akárcsak ez a szám, az én barátaim is zseniálisak, mégis marha... furcsák. A szarkazmusunk miatt egy átlagos beszélgetésben csak oltások és alacsonyan röpködő "Baszd meg!"-ek hangzanak el, mégis nagyon összetartó társaság vagyunk és nagyon szeretem őket. ^^

6: Az a dal, amit akkor hallgatsz, ha éppen összetörve érzed magad: P!nk - Try. Egyszer azt hiszem, erről a számról már írtam, szóval most rizsa helyett csak a lényeg: egy hatalmas favorit a kedvenc előadómtól. 

7: Az a dal, amit legszívesebben az ellenségeid képébe ordítanál: Demi Lovato - Waitin' For You. Szerintem a szöveg mindent elmond.

8: Az a dal, ami eszedbe juttatja az iskolát: Survivor - Eye of the Tiger. Az örök klasszikus, a legfőbb vizsgára menős számunk.

9: Az a dal, amit egyszerűen a sétáláshoz írtak: Molly Sandén - Like No One's Watching. Az énekesnővel először Gabby C. Oaksnak köszönhetően találkoztam, mikor trailert készítettem neki, a számait pedig nagyon hamar megszerettem. Ha sétálás közben zenét hallgatok, ez az egyik első, amit benyomok, mert remekül tudok ezalatt gondolkozni is.

10: Az a dal, amire a legjobban lehet futni: Fall Out Boy - Immortals. Edzés közben mindig pörgős rockot és Eminemet hallgatok, és mindig ezzel indítok a futós napjaimon.

11: Az a dal, amit a legjobb autókázás közben hallgatni: Olly Murs - Up (ft. Demi Lovato). A tökéletes autózós-utazós zeném. (Mielőtt ez a szám megjelent, Miyavitól a What's My Name-et hallgattam egyfolytában.)

12: Az a dal, amit edzés közben lehetetlen lekapcsolni: Timmy Trumpet & Savage - Freaks. Az egyórás verzió tökéletes, ha azt akarom, hogy Rubint Réka befogja a száját.

13: Az a dal, ami a legszebb álomba ringat: Bár van a telefonomon egy összeállított Csicsimix, de hacsak nem vagyok rohadt fáradt, sötétség és teljes csend nélkül képtelen vagyok elaludni, az előbb említett lejátszási lista is csak arra szolgál, hogy lemenjek alfába. Ebben az esetben Lea Michele-től az Empty Handed a legjobb.

14: Az a dal, amit utoljára hallgattál: Adrian Lux - Damaged. Miért van a Teen Wolfnak ennyire rohadt jó zenéje?!

15: Az a dal, amit feltétlenül hallani szeretnél az esküvődön: Celine Dion & Peabo Bryson - Beauty And The Beast. A legkedvesebb mesémből a kedvenc számom. Már ötévesen tudtam, hogy erre fogok táncolni.

16: Az a dal, amit majd a temetéseden is játszani fognak: The Band Perry - If I Die Young

17: Az a dal, ami egy filmben/sorozatban hallottál először, de egyszerűen imádod: Rachel Platten - Fight Song. A Pretty Little Liarsben hallottam, és elindított bennem valamit. Csak két szót mondanék hozzá: Gwendolyn Stewart.

18: Az a dal, amire a legjobban tudsz táncolni: AronChupa - I'm an Albatraoz. És mint a legutóbbi bulin kiderült, az I Like To Move It is ide tartozik. Egyébként táncolás közben imádok énekelni, így gyakorlatilag minden számot élvezni tudok, aminek van szövege. ^^

19: Az a dal, ami közben a legvonzóbbnak érzed magad: Colbie Caillat - Try. Még maga a dal és a klip is erről szól. (És nem mellesleg mindkettő gyönyörű! :))

20: Az a dal, ami után patakokban folyik a könnyed: Kristi Nelson - Mama Will Hold Me és Crystal Shawanda - You Can Let Go. Valamint Lea Michele - If You Say So. Az első kettő szerintem érthető apukám miatt, a harmadik pedig Cory Monteith-ről szól, a Glee "Finchel" párosának legszomorúbb dala - ráadásul ha sírós jelenetet írok, mindig ezt hallgatom előtte, aminek az lesz a vége, hogy írás közben is bőgni szoktam.

21: Az a dal, amit hallgatva egy hatalmas vigyor ül az arcodra: Glee Cast - Loser Like Me. A Glee egyik saját száma, és egyszerűen nem tudom megunni, mióta először hallottam. Mindig jókedvű leszek, ha meghallgatom, és elég nagy önbizalom-bombának is számít. 

22: Az a dal, amitől királynak érzed magad: OneRepublic - Everybody Loves Me. Elég csak meghallgatni a refrént. Az mindent elmond. :D

23: Az a dal, ami te vagy: Jessie J - Masterpiece. Sokat gondolkoztam, hogy mégis melyiket válasszam ide, végül e mellett döntöttem. Talán ennek a szövege írja le a legjobban azokat a gondolatokat, amik lejátszódnak a fejemben, illetve úgy az egész életfelfogásomat is. 

24: Az a dal, amit utálsz, de mégis folyamatosan énekeled: Dankó Szilvia - Big Five. Ha nem imádnám annyira a koli 211-es szobájának lakóit, mindhármat kivágnám az erkélyről, amiért meghallgattatták velem ezt a... valamit... (Azért azt a plot twistet a végén érdemes figyelni!)

25: Az a dal, amit imádsz, de legszívesebben eltitkolnád, hogy valaha is hallottad: Super Junior - Bonamana. Mondjuk úgy, hogy nem szoktam reklámozni, hogy mennyire szeretem a k-popot és a j-rockot. :3

26: Az a dal, ami semmin és senkin sem fog segíteni, de te mégis hiszel benne: Lea Michele - Cannonball. Mintha kicsit nagy lenne a Lea koncentráció a bejegyzésben, nem? Mindegy, imádom! ^^ És ironikus módon pont akkor jött ki, mikor életem legrosszabb korszakát éltem.

27: Az a dal, ami semmire sem jó, de te mégis a világ fülébe üvöltenéd: Ester Dean - Crazy Youngsters. Ha a világ fülébe nem is, Budapesten azért tudom üvölteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

« »